Rob a legbefolyásosabb emberek között
A Forbes Magazin évente elkészülő listája hozott némi meglepetést. Többek között a néhány éve még gondtalan ismeretlenségben élő Twilight-hős, Robert Pattinson is felkerült a 100-as lista kellős közepére. S ez még csak a kezdet.
A 24 éves színész, aki a vámpírőrület középpontjában áll, tavaly 11 millió fontot (vagyis kb. 3,8 milliárd forintot) keresett a Twilight-széria sikerével – amihez hozzájárult a körülötte folyó hisztérikus rajongás is –, így felkerült a Forbes listájának 50. helyére. Barátnője, az amerikai Kristen Stewart is befért a névsorba – igaz csak a 66. helyig jutott a maga 7,95 millió fontjával.
A legeredményesebb újoncként azonban nem ők, hanem az énekesnőLady Gaga debütált, aki világviszonylatban is kiemelkően teljesített: maga mögé utasítva olyan nagyágyúkat, mint Madonna, Johnny Depp vagy a U2.
Érdekesség, hogy a tavalyi év alapján Oprah Winfrey amerikai tévés műsorvezetőnő bizonyult a legeredményesebbnek: 208 millió fontos (72,8 milliárd forintos) jövedelmével toronymagasan kiemelkedett a mezőnyből – amihez természetesen hozzájárult saját talkshow-jának, magazinjának, rádióállomásának és honlapjának sikere is. Ezen kívül feltételezhetően sokat dobott rajta a bejelentés, miszerint az idei évad lesz a talkshow záró éve.
A listát nemcsak a kereset, hanem a hírnév és az elismertség is meghatározza. A bevételek közül azok számítanak bele, melyek filmekből, televíziós szereplésekből, könyvekből és egyéb szórakoztató ipari vállalkozásból származnak. A hírnév mérésére a blogokban, TV/rádió adókon való megjelenést használták és a magazinokban való szereplések arányát. Az elismertséget pedig a közösségi portálok (Facebook, Twitter) rajongóinak száma alapján kalkulálták.
A Forbes lista szerint ők voltak a tavalyi év legbefolyásosabb emberei:
|
Név
|
Kereset (milliárd Ft)
|
1.
|
Oprah Winfrey
|
72,8
|
2.
|
Beyoncé Knowles
|
20
|
3.
|
James Cameron
|
48,7
|
4.
|
Lady Gaga
|
14,4
|
5.
|
Tiger Woods
|
24
|
6.
|
Britney Spears
|
14,7
|
7.
|
U2
|
30
|
8.
|
Sandra Bullock
|
13
|
9.
|
Johnny Depp
|
17
|
10.
|
Madonna
|
13,3
|
|