A sztár a film premierje kapcsán mesélt Pierce Brosnanről, New Yorkról és a realizmushoz való viszonyáról. 
 
 

- Mi vonzott Tyler szerepében?
 
- A forgatókönyvet még az első Alkonyat idején olvastam. Már akkor megfogott, és a második és harmadik rész közti szünetben szerencsére alkalmunk nyílt leforgatni. Csak nagyon kevés idő állt a rendelkezésemre, amibe csak bizonyosfajta mozik fértek bele. Szerencsére a szerep nem igényelt különösebb előkészületeket, csak fel kellett idéznem magamban mindazt, amit már olvastam és tudtam. Valamiért ez a sztori más volt, mint a többi. Nem fért bele a tipikus tinifilmskatulyába. Még nem olvastam ehhez hasonló forgatókönyvet, ami ennyire realisztikusan hatott. A főhőst könnyen meg tudtam érteni, és azonnal tudtam kötődni hozzá. Azt hiszem, azért az apjával van problémája, és nem az anyjával, mert tudja, hogy az édesanyja nem elég erős ahhoz, hogy elviseljen egy ilyen konfrontációt vagy verbális támadást, mert attól egyszerűen összeomlana. Az apja igazi küzdő szellem. Mindig lesz konfliktusuk, és ők ketten örökké küzdeni fognak egymással. 
 
- Mesélnél a „kishúgoddal” való közös munkáról? 
 
- Emlékszem, egyszer együtt lógtam Allennel (Allen Coulter rendező – a ford.), Emilie-vel (Emilie de Ravin színésznő) és a kishúgomat, Caroline-t játszó Ruby Jerinsszel. Épp a kapcsolatokról és hasonló dolgokról beszélgettünk, amikor kedvességből megkérdeztem őt, mit is gondol arról, hogy szerinte hogyan vélekedik ezekről Caroline. Ruby egy rövid gondolkodás után komplett beszédet rögtönzött a karaktere hátteréről, és hasonlókról. Ezután tudtam, hogy a csajnak nincs szüksége az én pártfogásomra.
 

- A film nagyon realisztikus. Hogyan hatott rád, hogy végig a valóság vett körül? Segített? 
 
- Elmentem New Yorkba, hogy megkönnyítsem a dolgomat, és csak ott lógjak, magamra szedjek valamit a hely szelleméből, ellessem a helyiek manírjait meg hasonlók. A vége az lett, hogy inkább csak egy hatalmas cirkuszban éreztem magam. Összességében nagyon jó volt, hiszen végül is New Yorkban forgattunk, meg ilyenek. Pár embert ismertem onnan, ami szintén megkönnyítette a dolgomat. A legfőbb segítség azonban maga a forgatókönyv volt, hiszen ez nem egy átlagos fősulis komédia, ahol a szereplők folyton Beer Pongot (amerikai fősulisok közkedvelt ivós játéka – a ford.) játszanak. Olyasmiben nem akarnék részt venni. 

-Nehéz volt számodra New Yorkban forgatni? 
 
- Fogjuk rá. Az elején igen. Már túl voltunk a forgatás felén, amikor nem tudom, mi történt velem, de egyszer csak rendben éreztem a dolgot. Valószínűleg ennyi idő kellett ahhoz, hogy megtanuljam kizárni a dolgokat, amik az elején kis híján megőrjítettek. Főleg egy olyan karakterrel nehéz, aki elveszett, és folyton csak keresi a kapaszkodókat. Még csak fel se nézhettem, mert hirtelen ezer fényképezőgép szegeződött rám, de a szerep miatt nem mosolyoghattam, vagy nem viselkedhettem úgy, ahogy szoktam. Ezt a fajta fegyelmezettséget el kellett sajátítanom. 
 
- Inspirált Téged James Dean a szerep megformálásakor? 
 
- Hát, remélhetőleg igen. Annyian gondolják azt, hogy Dean az egyik legnagyobb befolyással bíró színész volt az elmúlt ötven évben, aki számos színésznek nyújtott inspirációt. Ezek után én sem szégyellem bevallani, hogy mekkora hatással volt rám. 
 
- Teljesen bele tudtad vinni magadat a szerepbe? 
 
- Ehhez előbb talán a teljes önmagamat kéne megismernem. Azt tudom csak, hogy a sztori rögtön hatott rám, és már első olvasáskor tudtam kapcsolódni hozzá. 
 
- Mesélnél a kapcsolatodról Pierce Brosnannel?  
 
- Vicces, mert a forgatókönyvben ez a szerep egy sokkal ellenőrzőbb, arrogánsabb karakter volt, de Pierce egy igazán kedves fickó, és ebből belevitt valamennyit a szerepbe is. Ettől a figura kevésbé fekete-fehér, és nem annyira szörnyű ember. Így már egyáltalán nem szörnyeteg, ami megváltoztatta Tyler felé irányuló magatartását is.  
Leginkább az izgatott a filmben, hogy ez a figura gyakorlatilag a semmi ellen lázad. Persze ugyanilyen Ally is. Valakit támadsz egyszerűen csak azért, mert támadható, és ő természetesen nem adja magát. Pierce óriási. Fogalmam sem volt, kit fognak szerződtetni a szerepre, és amikor előálltak Pierce-szel, azt gondoltam, gyí, ez kemény lesz, ezzel a fickóval fel kell vennem a ritmust. Tökéletes volt a szerepre. 
 
- Ijesztő volt Chris Cooperrel forgatni? 
 
- Igen, abban az értelemben, hogy nehéz volt eljátszani, milyen is vele a küzdelmünk. Egyszerűen csak hagytam, hogy folyamatosan elverjen. Ijesztő volt, mivel baromi nehéz egy olyan jelenetet felvenni, ahol éppen fojtogatnak, és ez hitelesnek kell, hogy tűnjön. Nem is tudom, az ember hányféle arcot tud vágni, miközben fojtogatják. 
 
- Bunyóztál már korábban? 
 
- Párszor már elvertek (nevet). 
 
- Ezekről mesélnél egy kicsit? 
 
 - Akkor még jóval fiatalabb voltam. És fiatalon egy kicsit hülye is. De az én nézőpontomból nézve soha nem én provokáltam. 
 
- Megsérültél a jelenet forgatásakor? 
 
- Nem, szerencsére. 
 
- Nehéz volt elsajátítani a New York-i, bronxi akcentust? 
 
- Azt tudom, hogy Emilie párszor lenézett Bronxba. Szerencsére nekem mindig jó kifogást nyújtott, hogy Pierce Brosnan ír, Lena Olin pedig svéd, én meg amolyan ír−svéd−amerikai keverék vagyok (nevet). Kiskoromtól nagyon sok amerikai filmet néztem, sokkal többet, mint angolt, és mindig kényelmes volt számomra amerikai akcentussal beszélni. Valahol még természetesebbnek is érzem, mint az angolt. 
 
- Milyen volt Allennel dolgozni? 
 
- Ő egyszerűen csodálatos. Mindent a történetmesélésnek rendel alá, és a jeleneteket igyekszik a lehető legegyszerűbb, legőszintébb formában felvenni. Tökéletes volt ehhez az anyaghoz, mert egy meglehetősen szerteágazó sztoriról van szó, amihez olyan ember kell, aki egyszerűen tudja elmesélni ezt a bonyolult struktúrát úgy, hogy közben figyel a részletekre. 
 
- Mennyiben más Pierce-szel vagy Chris Cooperrel dolgozni, mint a kortársaiddal? 
 
- Ha fiatalokkal dolgozom, az olyan, mintha együtt mennék velük kirándulni. Semmit sem tudunk, és minden friss élményt jelent számunkra. A tapasztaltabb színészek sokkal jobban tudják, mit és hogyan akarnak csinálni már az elejétől fogva, ami sok szempontból nagyon hálás. Persze az akaratukat is erősebben kényszerítik rám. Amikor Chrisszel a bunyónkat vettük fel, akkor derült ki, hogy még soha nem dolgoztam korábban egyetlen olyan emberrel sem, aki ennyire ragaszkodott volna az elképzeléseihez. Ami persze jó dolog is.